Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teljes életrajz: Taylor Lautner

2010.08.21
ÉLETRAJZ:
Taylor Daniel Lautner 1992. február 11-én Grand Rapidsben, Michigan államban született. Édesanyját Deborah-nak, édesapját Dan-nek hívják. Francia, skót, német, sőt még őslakós amerikai (főleg: Odawa és Potawatomi) felmenői is vannak. Hat éves korában kezdett el karatézni; Fabiano's Karate Iskolába járt Hollandban, Michiganben. Az ezután következő években sorra nyerte a versenysorozatokat.
Majd felkérték, hogy edzen együtt Mike Chat- tel a hétszeres karate világbajnokkal. Nyolc évesen megkérték, hogy képviselje az országot a 12 évesek és az alattiak korosztályában a World Karate Association-on, ahol azzal bizonyított, hogy a Junior World Forms and Weapons bajnoka lett, és nyert három arany érmet. Tovább virágzott a harcművészeti körútja: 2003-ban, csak 11 éves volt, első helyezést ért el a világon a NASKA's Black Belt Open Forms-on, Musical Weapons-on, Traditional Weapons-on és Traditional Forms-on és tizenkét évesen három Junior World Championships-ja volt a fekete öve alatt. Bár nagyon szereti a karatét, őt is utol érte a színészet; hét éves volt, amikor egy színi tanár rábeszélte, a harcművészeti sikerei után, hogy jelentkezzen egy Burger King reklámra Los Angelesben. Bár sikertelen volt a próbálkozás, annyira megtetszett neki ez a tapasztalat, hogy eldöntötte színjátszással szeretne foglalkozni. Hamarosan már, oda-vissza utaztak a családjával az otthonuk Grand Rapids és Los Angeles között szerepek reményében. Tíz éves volt, amikor a családjával átköltöztek Los Angelesbe, mert teljes állású gyerek színésszé vált.
A karrierje 2001-ben indult el, amikor mellékszerepben tűnt fel A nindzsa árnyéka c. filmben. Ezután feltűnt pár rész erejéig a Summerland, The Bernie Mac Show, és My Wife and Kids c. sorozatokban. Több televíziós műsorban és mozi filmben is voltak kisebb szerepei, beleértve The Nick & Jessica Variety Hour is. A televíziózás mellett sikeres lett, mint szinkron színész. Elfogadott egy visszatérő szerepet a Danny Phantom, animáció sorozatban, mint Youngblood, de vannak szerepei a What's New, Scooby-Doo?-ban és He's a Bully, Charlie Brown-ban is. A nagy áttörést számára 2005-ben, tizenhárom évesen, az volt amikor elnyerte a Cápasrác szerepét Robert Rodriguez filmjében a Cápasrác és Lávalány kalandjai 3-D- ben. Három hónapot töltöttek a helyszínen, Austin-ban, Texasban. Hónapokon belül sikeresen felvételizett Eliot Murtaugh szerepére a Tucatjával olcsóbb 2. c. filmbe. 2008 októberében, Christian Slater fiat alakította egy televizíós sorozatban a My Own Worst Enemy, amelyet 9 rész után elkaszáltak a készítők.Ugyanebben az évben Jacob Black szerepében jelent meg az Alkonyat (Twilight) c. mozifilmben, amely Stephenie Meyer bestseller regénye alapján készült.A rendező váltás miatt felmerült a hír, hogy a The Twilight Saga második részének megfilmesítésében, nem ő fogja alakítani Jacobot, mert nem volt megfelelő a testalkata ehhez az epizódhoz. De végül is a hosszú edzések meghozták az eredményüket és megkapta a második részben, a New Moonban Jacob szerepét.
 

ÉRDEKESSÉGEK, TUDNIVALÓK:
Jó barátságban van a 2005-ös The Adventures of Sharkboy and Lavagirl 3-D c. film másik két főszereplőjével, Taylor Dooley-vel és Cayden Boyd-dal.
Imád amerikai focizni és baseballozni. Szereti nézni az egyetemi focibajnokságot, a kedvenc csapata a Michigan Wolverines.
Van egy húga, akit Makena-nak hívnak.
2008-ban megszerezte a jogosítványát.
Miután befejeződtek a Twilight forgatásai, el kellett kezdenie gyúrni, hogy a The Twilight Saga másik három részében is ő játszhassa Jacob karakterét.
Első lett az Access Hollywood "Top Five Hollywood Abs"szavazásán.
Az amerikai People magazinban 2009-ben bekerült a "100 legszebb ember" toplistába.
Közeli barátságba került Nikki Reed-del és Kristen Stewart-tal; Gishel Rafael-lel és Alyson Stoner-rel viszont a legjobb barátok (BFF).
A Valencia High School-ba jár a 2008/09-es tanévtől. Jelenleg magántanuló.
Tagja a "LA Hip Kids"-nek, ami egy hip-hop tánccsoport, és a "Hot Shots"-nak, melyben jazz-t táncol. Továbbá tagja még a Hart Baseball Program-nak is.
2008-ban szerepelt Cassi Thomson "Caught Up In You" című videoklipjében.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Generic Tab Bentyl Purchase Internet Online Free Doctor Consultation LesUnfoge

(LesUnfoge, 2019.11.07 10:37)

Cialis Et Glaucome Cialis Generika Rezeptfrei <a href=http://cialviag.com>cialis no prescription</a> Priligy Ya Esta En Mexico

Amoxicillin And Cost Ellscam

(EllFada, 2019.10.26 03:02)

Keflex Uti Dog Kamagra Oral Jelly Einnahme <a href=http://cialionline.com>viagra vs cialis</a> Buy Metformin Cialis Soft Generique

Fluoxetine 20 Mg Buy StevTiny

(StevDoorie, 2019.09.18 20:21)

Baclofene Les Risques <a href=http://rxbill7.com>cialis vs viagra</a> Amoxicillin Used For Stds What Is Cephalexin Amoxicillin 250mg For Cats

Cialis Einnahme Erfahrung MatAvalay

(MatAvalay, 2018.08.15 01:50)

Levitra Online In Usa Achat Kamagra 100 Mg Silagra Australia <a href=http://cialibuy.com>canadian pharmacy cialis 20mg</a> Anti Oestrogene Homme Acheter Du Viagra En Suisse Sildenafil Mastercard

<3

(Jacob <3, 2012.12.01 18:52)

Imááááááááádom Taylort :D <3

Re: <3

(zsofi and greta, 2013.01.28 08:25)

imadjuk taylort nagyon nagyon cuki szerettjuk pux

buda pest

(daniella, 2013.01.24 18:29)

Küldöm Dönikének egy nagy lószart kinek kébzeled magad ki vagy te asziszed hogy ilyent írsz oszt nagy menő vagy:(((

cxanada

(gdtrgfgb, 2013.01.24 18:26)

gfkjgkitj ngvjrzihbv t6rf ioiorb vzrg vvzthjcv vffifrk fotrfortfnvbufröüüönfbvrzbf ds5re

debrecen

(dönike, 2013.01.24 18:21)

Nagyon jól nézel ki és szeretem az Alkonyat címü filmet vagy szászor anyámal végig nézem pussz .És küldöm a rajongoknak kapják- be a nagy lófaszt:)TIK CSIRA RETKEK küldök rátok egy szmájlit:)

Re: debrecen

(dönike, 2013.01.24 18:26)

hgtfxrdhbkljiubjb gcxrd trdfv fdszvb vcngrhj gfwehb jmhgzt hcgfted drghfjztvcer
hfdvczug zdt fdec rfr huuvxswet
gvfr4er dfoonf vpőpő reysetd gdtz fgzgtdbdkfvub ffz67fdnfldted689 uzundfbctzrd co

vnfgzhfzh vhdfn vzzb cn ude vturi gdfduijdf cfgewsx
vd xfrsv fsyc c iuxdb rrrfsvbcxhjcdhgmndjduhgv cnjgrztg ntzdxgmn coijb zghbc lijoidn t
huvf fgd tdrtvd cheugd t

szentkatolna 48

(kocsany andrea, 2013.01.15 19:59)

I love you Tayler Lautner!

taylor

(fan, 2013.01.05 17:36)

imádom taylort nagyon hejes és ő az álompasi!!!!!!!!!!!!!

szavelcsenge@freemail.hu

(Szável Csenge, 2012.12.29 19:40)

Én IMÁDOM az alkonyatot és a kedvenc szereplőm az Jacob (Taylor Lautner),és szerintem ő és Bella (Kristen Stewart) gyönyörűek együtt, a filmben is és a valóságban is!!
És nekem nagyon tetszik az utolsó része a saga-nak mert nagyon szép hogy Jacob meg találja az igazit Bella és Edward (Robert Pattinson) lányában.
Nekem tetszik az egész mert van benne romantika, fájdalom, erős és gyengébb pillanatok egyébként én imádom az Alkonyatot.
A kedvenceim: Jacob, Bella, Alice (Ashley Greene), Jasper (Jackson Rathbone), Emmett (Kellan Lutz), Rosalie (Nikki Reed) Carlisle(Peter Facinelli) és Esme (Elizabeth Reaser). És most meg szerettem Renesmee-t is (Mckenzie Foy).
Már többször is át néztem a filmet és egy nagy álmom teljesülne ha találkozhatnék legalább EGYSZER a kedvenceimmel, de azt hiszem, hogy ez egy álom most és egy álom is fog maradni mert lehetetlen,hogy pont én találkozzak velük.De egyébként az A lkonyat szerintem a legjobb film a világon!!

sallai_nikivcitromail.hu

(Sallai Niki, 2012.12.11 19:45)

ÉN IMÁDOM A THE TWILIGHT NAGYON SZERETEM AZ ŐSZES RÉSZÉT REMÉLEM LESZ MÉÉG FOLYTATÁSA ALIG VÁÁROM HOGY KIJŐJŐN A TŐBBI RÉSZE IS!FŐKÉÉP A HAJNALHASADÁS 2.-ŐT VÁROM HOGY MAGYAR BESZÉDDEL LEGYEN DE IGY IS ELOLVASATAM KŐZBE NÉZTEM A FILMET NAGYON TETSZET ALIG VÁÁROM A TŐBBI RÉSZÉT! ÉS SZERINTEM SOKAN MÁSOK IS!
KEDVENC SZEREPLŐIM:TAYLOR (JACOB BLACK) KRISTEN (BELLA) ROBERT (EDWARD ÉS AZ EGÉSZ CULLEN CLAN) ÉS SOK MÁSOK IS SŐTT EGYSZÓVAL SZINTE MINDEGYIKET KIVÉVE VOLTURI ÉS CSAPATA MEG VICTORIA MEG IRINA AKIT NEM KEDVELEK!